Amiért meg kell dolgozni, azt tudjuk értékelni. Amibe energiát tolunk, az értékes. És valljuk be, magunkba toljuk a legtöbbet, azt kellene első körben felértékelni. És a felértékelt önmagamhoz tud kapcsolódni egy szintén felértékelődött másik. Amikor a másikat magam fölé helyezem, csak bálványként imádom.

Nem arra van szükségünk, hogy bálványokat imádunk, hanem hús-vér élményekre, szerelemre, bizonyítékra, bizalomra, istennő vagyok érzésekre. Aki mellett ezt érezzük, ott a helyünk, mindegy, hogy meddig tart. A másik is annyira fog értékelni, amennyire te saját magadat, a bálványimádat ezt az érzést sosem hozza el.

Ha hozzám, mint felértékelődött nőhöz kapcsolódni akar egy magát semmire sem tartó ember, akkor ott meg én leszek az ő bálványa. Szintén nem jöhet létre a kapcsolat, csak ezt az oldalt könnyebb észrevenni. Ha pedig hagyom magam, akkor csak az imádatára vágyom, elveszem tőle, de igazából mindig is képtelen leszek kapcsolódni vele.

Zsu